Pongrácz Péter:
Sebész vagyok, az orvoslás a hivatásom, és minden vágyam, hogy létrehozzam Magyarország legjobb kórházát. Ezért települtem haza Amerikából, ahol jóhírű praxisom volt és összegyűjtöttem némi vagyont is. Biztos vagyok benne, hogy álmomat valóra váltom, még akkor is, ha sok ellenségem lesz emiatt.
Lesznek ellenlábasaim a faluban, ahol megszereztem a klinika részére ezt a csodálatos kastélyt, és lesznek konfliktusaim a kórházban is, mert nem mindenki felel meg az elvárásaimnak.
Amerikában megtanultam, mitől színvonalas egy kórház, és aki nem fogadja el ezeket a szabályokat, annak nincsen maradása Csillagkúton. Én nem hátrálok meg, céltudatos vagyok és elszánt, és tudom, hogy a családom mindenben mellettem áll. Laura csodálatos nő, odaadó és hűséges, Barbara csodálatos gyermek, szép és okos, talán egyszer övé lesz ez a kórház, amit én hoztam létre.
Ekler Laura:
Az igazgató úr felesége vagyok, finom, érzékeny úrinő. Feláldoztam érte, az ő sikeréért a karrieremet, a diplomámat, ezek után igazán megérdemlek annyi kényeztetést, amennyi egy kórházigazgatónénak kijár.
Igaz, ez a klinikaépítés sok gonddal jár, de én mindenben a férjem mellett állok. Csak az a baj, hogy ő nem áll mindenben mellettem. Úgy is mondhatnám, elhanyagol kissé. És ez egy ilyen érett nő számára hatalmas csapás.
Még szerencse, hogy Nándi, a gazdasági igazgató pótolja mindazt, amit a férjemtől mostanában nem kapok meg. Nándi figyelmes, kedves, ám néha túl vakmerő. Időnként úgy érzem, legszívesebben felfedné a kapcsolatunkat, de hát ez teljes képtelenség. Sajnos Péterrel nagyon rossz a viszonya, így azon sem lepődnék meg, ha egyszer kirúgnák a klinikáról.
Pongrácz Barbara:
Én vagyok a Pongrácz család szeme fénye, anyát imádom, apát meg egyetlen puszival le tudom venni a lábáról, legyen az mozi, vagy új ruha. Bár, ha mindent tudnának rólam a szüleim, akkor aligha lenne ilyen jó véleményük rólam.
Élvezem a magyarországi életet, különösen a bulizást, a haverokat, a flörtölést. Azt hiszem, a kortársaimnál érettebb vagyok, ezért aztán tapadnak rám a fiúk, de én inkább a jóképű harmincasokat kedvelem. És vannak ilyenek a tanári karban is. Fogalmam sincs, hogy mi leszek majd, de ez egyelőre nem is érdekel.
Inkább a vásárlás, a ruhák, a pasik. Szerencsére nem látszik, hogy még csak tizenhét vagyok, ezért bárhova beengednek, bármivel kiszolgálnak, csak otthon kell találnom valami kifogást.
Pongrácz Réka:
Imádom a bátyámat, azt, hogy ilyen nagyratörő álmai vannak, mint ez a kórház. És is orvos vagyok, szeretem a munkámat, egyáltalán nem probléma, hogy a klinikán Péter a főnököm. És szeretem Nándit is, az élettársamat. Hogy miért nem házasodunk össze? Nem is tudom. Mint ahogy azt sem, hogy akarok-e gyermeket. Tulajdonképpen jól élünk, Nándi folyton azt mondja, hogy mennyire nagyon szeret, meg hogy én vagyok a legszebb. Ez jólesik. Azért néha elfog a szomorúság, különösen, ha arra gondolok, Péter és Nándi hogy utálják egymást. Péter szerint Nándinak nem szent az adott szó, folyton megszegi az ő
szabályait, csak az üzletre gondol. Nándi szerint viszont Péter egyáltalán nem ért az üzlethez, fogalma sincs, hogyan kellene vezetni egy ekkora céget, mint a klinika. Én meg szeretem mind a kettőt. Nem szívesen mondok ellent Péternek, de Nándi mellett is ki kell állnom.
Vidovszky Nándi:
A gazdasági igazgató vagyok. Hogy meddig? Az attól függ, hogy mennyire tudom féken tartani Pétert. Ez a pasas a maga amerikai hülyeségeivel az agyamra megy. Igazából nincs is annyi pénze, amennyi álmai kórházához kellene, de mindent ő akar tudni a legjobban. Nem bánnám, ha egyszer rendesen pofára esne. Engem persze már régóta ki akar rúgni, de két őrangyalom is van. Az első Péter húga, Réka. Vele élek színlelt boldogságban. Ő Péter tulajdonostársa a klinikán, és ha nem is ő az igazgató, azért van beleszólása a dolgokba.
Ráadásul Péter szentimentálisan szereti a családját, nem fogja Rékát ennyire megbántani. És ott a másik őrangyalom, Laura. Igaz, ő számítóbb természetű, de azért a háttérből tud segíteni. Én meg mindent meghálálok neki az ágyban. Tudom, vonzza az az izgalom, amit kettőnk kapcsolata jelent, de azt is tudja, sokat veszíthet, ha ellenem fordul. És úgy érzem, a kórházban és a faluban is többen velem szimpatizálnak, mint az igazgató úrral.
Nemes Lenke:
Csillagkút polgármestere vagyok. Azt hiszem, szeretnek az emberek. Ha szeretnek, megválasztanak a következő ciklusra is, és ez a legfontosabb, mert nem szívesen mennék vissza ügyvédnek Budapestre. Én is szeretem a falut, teszek is érte, például idehoztam ezt a klinikát, méghozzá úgy, hogy a helyiek ingyen élvezhetik a gyógyforrás áldását.
A támogatásomat talán annak is köszönhetem, hogy az emberek látják, keményen dolgozom, és tudják, engem nem lehet megvesztegetni. Ha kell, a saját érdekeimmel szemben is a falu előnyét nézem. Más talán a vejének juttatta volna az épületet, ám én Pongrácz főorvos terveit támogattam, mert meggyőződésem, ez Csillagkút érdeke. Emiatt persze nem szeret a vejem, de nem ez a baj, hanem sokkal inkább az, hogy a lányomat sem szereti. Pedig ő igazán szeretetre méltó, gyönyörű teremtés.
Túl finom Előd durvasága mellé. Féltem Violát, mint ahogy féltem Viktort és az én kicsikémet, Dávidot is. És furdal a lelkiismeret: lehet, hogy elhanyagoltam őket?
Nemes Viola:
Azt hiszem egyetlen dolgot tudok biztosan: a szépség nem boldogít. Mert ha nem így lenne, akkor én lennék a legboldogabb ember a világon, hiszen én vagyok a legszebb. Sajnos Előd sem boldogít, pedig mindenünk megvan: gazdagok vagyunk, szép autókkal járunk, bármit megvehetünk. Elődben az imponált, hogy olyan erős, határozott és ügyes. Ha valamit akart, azt mindig elérte. Talán a kastély az egyetlen, ami kicsúszott a kezei közül. Ezért aztán folyton azzal nyaggat, hogy beszéljek anyámmal, győzzem meg, hogy az ő elképzelése fontosabb a falunak, mint a Pongráczéké, de ez lehetetlen. Anyámmal nem lehet ilyesmiről beszélni, meg haragszik is rám, amióta abbahagytam a jogot a diploma előtt az esküvő miatt.
Nemes Viktor:
Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy Pongrácz Péter rezidensi állást ajánlott a Csillagvirág klinikán. Szerintem az anyám keze van a dologban, de az az igazság, hogy engem egyáltalán nem érdekel az orvoslás, hiába akar ehhez a pályához kötni. Sokkal inkább a zene, úgyhogy azonnal itthagyom ezt a kórházi állást, ha DJ-ként sikerül elhelyezkednem. Persze lehet, hogy ez az idő sosem jön el, miért pont nekem sikerülne? A klinika azért sem tetszik, mert Csillagkúton van, és minden nap találkozni anyáékkal nekem kicsit sok. Hiszen állandóan a zene, az éjszakai élet miatt szapul. Meg sem fordul a fejében, hogy nekem így a jó. Anyám el sem tudja képzelni, hogy valaki más, mint ő. Hogy valaki nem akar úgy élni, hogy reggel fölkel, szervez, intézkedik, tárgyal, telefonál, vagy éppen bemegy a kórházba, és megy egyik betegtől a másikig. Hogy minden percben döntéseket kelljen hoznia. Nem, ez nem nekem való!
Nemes Dávid:
Kihez is fordulhatnék, ha bajba kerülök? Anyához? Ő biztosan nem értene meg, neki mindig csak a kicsi fia maradok, az elkényeztetett kedvenc, akire azért annyira mégsem tudott odafigyelni, hogy észrevegye, fia egy lépésre áll a bűnözéstől. Úgyis csak azt hajtogatná, hogy menjek főiskolára! Vagy ahhoz az ostoba nővéremhez, Violához? Mit tudna ő segíteni rajtam, ha önmagára se tudott vigyázni: Előd mellett nem sok szava van. Viktor meg legszívesebben a világ túlsó felére húzna a családtól, azt sem tudom, mit csinál. Tehát nem számíthatok senkire.
Előd legalább tudja, mit csinál, de kemény fickó, mindennek rendesen megkéri az árát. Akkor hát kihez fordulhatnék? Egyáltalán, ki vagyok én?!?
Várnagy Előd:
Ha valamit akarok, elérem. Aki az utamba áll, azon átlépek. Egyedül az anyámban bízok meg igazán, de neki sem mondanék el mindent. A feleségem? A feleségem egy unalmas liba, nem is értem, hogyan tudtam feleségül venni. Illetve tudom, hiszen Csillagkút köztiszteletben álló polgármester-asszonyának egyetlen lánya.
Nem mintha sokkal előbbre jutottam volna ezáltal, mert Lenke asszony azért mégiscsak Pongrácz Péternek szavazta oda a kastélyt, pedig de jó szálloda, vagy szórakoztató központ lett volna belőle. Így meg kórház lett. Legalább a forrást engedné hasznosítani ez a fafejű Pongrácz! De lesz gondom rá, hogy letörjön a szarva ennek az amerikás csodadoktornak. Akkor aztán majd jól jön Előd pénze, meg a mögötte állók támogatása. És biztosan találok szövetségest a kórházon belül is, az a Vidovszky Nándi okos ember, a pénzt is szeretheti, ő lesz az én emberem!
Csak az anyósomat kellene sarokba szorítanom valahogy, de majd lesz rá gondom. Ha másképp nem, hát a gyerekein keresztül. Violával nem sokra jutottam, de a kis kedvenccel, Dáviddal talán többre megyek!
Most ennyire jutott időm.Holnap fojtatom ha tudom.
Heni
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
